Grace, Monaco csillaga

ma este tesóm felhívott, hogy menjek velük moziba.. tekintve hogy évek óta nincs tv-m, jóformán nézhetetlen az adás, így ha nem a neten, akkor moziban jutok hozzá filmekhez, ráadásul néha tök jó csak úgy kikapcsolódni és magam mögött hagyni a hétköznapok problémáit, úgyhogy gondoltam, miért is ne?! ráadásul csak 3 perc sétára van a mozi, így ez sem borította fel túlságosan a vasárnap esti punnyadás ritmusát..

szeretem a mélyen szántó filmeket, a komoly emberi problémákat és a drámát, de most egy könnyen emészthető film volt napirenden, semmi durván arcon csapkodós.. sóval Grace, a monaco-i hercegnő.. pár hete már láttam a trailert és akkor is elgondolkodtam rajta, hogy megnézem, már csak a karakter kedvéért.. anyai oldalról csupa kifejezetten karizmatikus, heroikus női őssel rendelkezem, akik a maguk módján mind forradalmárok és erős asszonyok voltak, elképesztő sorsokkal és végtelen erővel, amolyan igazi regény-hősnő alakok.. így részben van egy ilyen determináló tényező, másrészt pedig automatikusan az ezzel járó kereszt is adott, miszerint fel kell nőni a feladathoz, illetve meg kell tanulni élni és jól bánni ezzel a hihetetlen erővel.. nem könnyű.. 🙂

mindig is érdekelt a nők/nőiség téma, valószínűleg pont azért, mert ilyen környezetből jövök, ahol nem elesett, támogatásra szoruló anyámasszony katonái lányok/asszonyok vesznek körül, hanem harcos amazonok.. nekem is szélesre van szabva a szám és fel van vágva a nyelvem, aminek előnye és hátránya is adott, mindenesetre nem vagyok egy tedd ide-tedd oda kislány, elég határozott elképzeléseim vannak a világról és nehezen szelídülök, pláne ha erőből ‘szelíditenének’.. az egyetemen is sokat foglalkoztam a férfi- nő kérdéssel, feminizmust hallgattam és próbáltam megfejteni a társadalmi szintű misztériumot, ami ezt a kérdést körül öleli.. a téma örökzöld..

visszatérve Grace Kellyre, a film életrajzi ihletésű, igaz történeten alapuló, könnyen emészthető vasárnap esti limonádé egy erős, független nőről, aki a holywood-i rivaldafényt otthagyja, hogy monaco-i hercegné legyen.. az apukája self-made man, aki megcsinálta a semmiből a szerencséjét, kétkezi munkásból lett milliomos, eleve amerikai álom rózsaszínű vattacukor borításos történet.. majd ügyes apuka álomszép szöszi kislánya a filmvásznon is brillírozik, Oscar-díjas színésznő lesz, aki megközelíthetetlen, nem hagyja, hogy udvaroljanak neki, de a hercegnek mégis sikerül utat törnie szívéhez és ásó, kapa, nagyharang, egymáséi lesznek.. persze jönnek a nehézségek, európai versus USA mentalitás, protokoll, etikett és mindenféle ostobábbnál ostobább szabály, ami a szabadelvű, szakmáját szerető Grace mindennapjait megnehezíti.. fel kell adnia a világot jelentő deszkákat és tökéletességet megtestesítő anyaként, feleségként kell élnie mindennapjait a palota falai között, akár egy arany kalitkába zárt madár, miközben minden lépését figyelik, folyton csak az lesik, mikor hibázik és rendel rossz virágdíszt az asztalra, vesz fel alkalomnak nem megfelelő színű ruhát az ünnepségre..

ilyen légkörben gyorsan jön a frusztráció, az értelmetlen szabályok figyelmen kívül hagyása gyakorlatilag állandó és a kíméletlen miliőben egyfolytában akad valaki, aki azonnal le is csap ezekre a botlásokra.. flitter-glitter holywood-i díva életből, ahol filmvászon sztárja volt, olyan helyzetben találja magát, ahol esetlen és nem is látja rendesen az erőviszonyokat, így a pszichikai kikészülés gyakorlatilag garantált.. egyetlen támasza egy öreg pap, aki barátjaként próbál segítségére lenni és feltenni neki a megfelelő kérdéseket, amelyek segítenek rátalálni a saját útjára házasságát és az életét illetően.. közben a régi világból is jön a csábító hívás, Hitchcock főszerepet és visszatérést ajánl régi életébe, a kamerák kereszttüzébe.. hogy minden összejöjjön, természetesen párkapcsolati dráma is van, némi politikai és diplomáciai bonyodalommal fűszerezve..

kedvenc megmondó emberem és karakterem a filmből természetesen az öreg pap, aki elmondja a nagy tutit, miszerint a szerelem/szeretet nem csak rózsaszín lányregény, egyszer minden tündérmese véget ér, a projekciók/illúziók/látszat szertefoszlanak, vannak kötelezettségek, erőpróbák és igenis meg kell dolgozni érte.. az abszolut  kedvenc gondolatom pedig az volt, hogy akkor találod meg a harmóniát, ha végre el tudod fogadni azt a szerepet, amire születtél.. Grace esetében azt, hogy már nem filmcsillag többé, hanem hercegné.. és igen, sok mindent gondolunk magunkról, sok élethelyzetben különböző szerepek találnak meg minket, de akkor lehetünk igazán boldogok, ha megtaláljuk saját hangunkat, saját magunkat a szerepben, legyen szó az élet bármilyen területéről.. van amikor nagy az aszinkron és bele kell nőni a kabátba, meg kell dolgozni érte, hogy kiderítsük, mi is az, amire igazán vágyunk, de az önazonosságban rejlik a harmónia hosszútávon.. bennünk van a megoldás kulcsa.. 🙂