Bérgavallérok, Casanovák..

nemrég egy barátnőmmel moziba mentünk.. ezer éve nem jártunk ilyen programon, igazi csajos mozi, nachos, cola és könnyed léleküdítő film, semmi érzelmi élve boncolás és zsigeri mélyen szántás, csak kikapcsolódás.. így esett a választásunk Turturro új filmjére, a Bérgavallérra, ahol Woody Allen egy öreg brooklyn-i zsidó antikvárius fickót játszik, akit bőrgyógyásza, a millioner Sharon Stone megkérdez, tud-e ajánlani neki olyan férfit, akit be tudnának venni édes hármasozni a párjával? persze Woody sem rest és beajánlja olasz származású, szép lelkű, munkanélküli, sármos virágkötő ismerősét, ezáltal próbálva kiráncigálni mindkettejük életét a kilátástalannak tűnő pénzügyi gödörből.. megkezdődik a közös biznisz, Woody lesz a strici/manager és Fior pedig bérgavallérként leveszi a gazdag nőket a lábukról..

mindketten szerencsétlenkednek jócskán, emberből vannak és furcsa nekik az új ‘munka’, tanulják ők is, hogyan is megy ez? a csetlés-botlások közepette azonban egy dolog egész pontosan kirajzolódik, hogy a nők nem azért lesznek visszatérő vendégek, mert Fior akkora lepedőakrobata, hogy a szomszéd háztömbben is hallják a tűzlétrák felett, amikor kuncsaftjai kivágják a magas c-t, hanem azért, mert bokrétát visz, megkérdezi őket, hogy vannak, nem pusztán rutinból, hanem kíváncsisággal, beszélget és törődik velük, figyelmet szentel a válaszaikra, ápolja lelküket.. az ismerkedés és kényelmetlen helyzet adta  nagy közös zavarban levés ellenére ötvözni tudja a megértő szerető, odafigyelő társ és a pszichológus kanapéján fekvés biztonságos életérzését, amire a nők látszólag rettentően ki vannak éhezve..

sosem értettem én sem a bárpultnál tesztoszteron szagban feszítő, egymásra acsarkodó és olykor ölre menő hímeket, akik elviekben a nők, vagyis éppen aktuálisan egy bizonyos nő kegyeiért versengenek, hogy miért egymással néznek farkasszemet és méregetik, hogy kinek áll feljebb, ahelyett, hogy a vélt vagy valós konkurencia ellenére szívük hölgyére koncentrálnának, az ő személye lenne fontos és odafigyelésükkel, érdeklődésükkel, magabiztos, nyugodt férfi erejükkel kápráztatnák el a kiválasztottat a macho-virtus röhejes fogcsattogtatása, bicepsz-villantása helyett?! hiszen amíg a vetélytárssal vannak elfoglalva, a figyelem oda koncentrálódik, nem pedig a hőn áhított női szív meghódítása van a célkeresztben.. ilyenkor jó esetben jön egy nevető harmadik, aki a nagy versengés közepette észrevétlenül simán lecsapja kezükről a nemes vadat..

na de vissza a filmhez.. szóval a nagy odafigyelős, női lelkeket felszabadítós Casanova-projekt kellős közepén persze hősszerelmes trubadúrunkat is elkapja a gépszíj és fülig belezúg egy haszid özvegybe, akit a tradíciók követése és neveltetése, szürke kisegér megjelenése az emancipált, jól szituált kozmopolita nők tengeréből szinte igazgyöngyként emel ki, és valljuk be, ő a legkeményebb dió megközelíthetőség szempontjából is, hisz a belső gátlásain túl egy egész közösség vigyázza erkölcseit és fedhetetlenségét..

bonyodalom bonyodalom hátán, rögtön ítélő haszid erkölcsrendészettől kezdve mindenféle nyalánkságok, helyzetkomikum és kalamajka a köbön, míg végül minden és mindenki helyére nem kerül.. özvegyünk visszatér saját közösségébe, felszabadultabban és egy évek óta rá ácsingózó hittestvére karjaiban találva menedékre, Casanovánk pedig újra hódít a húspiacon és lépten-nyomon szerelembe esik minden helyes pofijú, szép mosolyú nőcibe.. 🙂

és hogy mégis mitől olyan zseniálisak és sikeresek a Casanova-típusú fickók, mivel nyűgözik le és varázsolják el az őket körülvevő hölgykoszorút? elérik azt a nőknél, hogy arra az időre, amit együtt töltenek, a középpontban érezhetik magukat.. ebben a kérdésben nagyon sok párhuzam van a Casanovák és egy jó coach, terapeuta működése között.. gyerekkoromban volt szerencsém közelebbről is ismerni egy gavallért, aki életkorát tekintve a nagypapám is lehetett volna, de minden ember a környezetében, és most szándékosan nem csak a nőkről beszélek, kereste a társaságát.. a titka miben rejlett? egyrészt mindenkinek szentelt figyelmet, életkortól, nemtől függetlenül, mindenki fontosnak, különlegesnek, egyedinek érezte magát a társaságában, mert figyelt rájuk és a mondandójukra, jelen volt és adekvát reakciói voltak a beszélgetés során.. bizalmat épített és tudott teremteni egy olyan közeget, amelyben volt intimitás, nem kényszerültek az emberek álarcok hordására, megjátszásra, viselkedésre, tudtak önmaguk lenni és saját érzéseiket, szükségleteiket megélni.. pontosan tudta, meddig menjen el a kérdéseivel, őszinte kíváncsisággal csüggött a másik szavain, nem kliséből és megszokásból kérdezett, tudott objektív maradni és elgondolkodtatni.. mindenki különlegesnek érezte a társaságában és a figyelem mellett elgondolkodtató útravalókkal is gazdagodott.. csoda, hogy mindenki odavolt az öregúrért?!

a maga módján valódi terapeuta, coach volt, ahogy Fior is a filmben.. segített, hogy rátalálj a saját utadra és válaszaidra.. 🙂