mit akarsz tőlem?

“Látsz? Oh, tényleg?
És hova nézel?
A sebeim, a Fájdalmam érdekel?
Miért? Mit szeretnél?
Meggyógyítani? Segíteni? Önnön bizodalmad általam növelni? Fölém kerekedni? Legyőzni? Megbüntetni? Megalázni? Leleplezni? Megmutatni, amit már úgyis tudok? Megmutatni, amit nem szeretnék (még, vagy talán sohasem) látni? Te akarsz engem megmutatni magamnak? Miért? Ki vagy Te?
Mit akarsz tőlem?
Szeretnél velem lenni?
Oh, tényleg?
Akkor először próbálj meg tisztelettel közeledni… És talán ne nézd azt, amit annyira nagyon nézel… Mert minden egyes pillantásod, amit a Fájdalmamra vetsz, engem is erre kényszerít. Hogy újra meg újra oda nézzek. Ha oda nézek, emlékszem. Újra és újra átélem. Nem tudom a felejtés ködébe engedni, ami pedig már egy jó ideje oda tartozik. Úgyhogy azzal teszel a legjobbat, ha végre nem oda szegezed a tekinteted. Ha végre megérted, hogy nem vagyok azonos a fájdalmammal, az ebből következő gondolataimmal, szavaimmal és tetteimmel sem. Vállalom őket, hozzám tartoznak. De nem vagyok azonos velük. És higgy abban, hogy be tudom kötözni a sebeim. Hogy tudom, mi rá a gyógyír, ha pedig mégsem, akkor tudom, hová forduljak gyógyításért. Higgy abban, hogy nekem ez menni fog. Higgy akkor is, amikor én éppen nem tudok…Bízz bennem, hogy megtalálom a saját hitemhez vezető utat újra! Újra és újra…
Ha szeretnél értem tenni, tedd ezt meg először! Nézz máshová…mondjuk, lásd meg, aki ugyanúgy én vagyok! Lásd meg a vér vöröse mellett a nyugalom zöldjét, az életöröm sárgáját, vagy a tavaszi égbolt kékjét is…
Körülöttem.
Bennem.
És még ne gyere közelebb, csak nézegess távolról. ..Kérlek…hagyd, hogy én mozduljak feléd…hagyd, hogy biztonságban érezzem magam…kérlek…
Lassan, óvatosan fogok jönni. Tudod, húzódik a hegedő seb…sietni nem enged…
De jövök. Aztán engedem, hogy érints…aztán maradok egy kicsit, aztán talán maradok kicsit hosszabban…ha nem akarsz tőlem semmit.
Ha nem akarsz.
Ha csak hagyod, hogy legyek. A sebeimmel, a Fájdalmammal együtt.
Itt.
Melletted.
Itt.
Veled.
Mert szeretném.”

forrás: https://www.facebook.com/pages/Hellinger-ter%C3%A1pia/227021844048238

valahogy így működik egy jó (terápiás) kapcsolat is, ítéletek és mindenféle erőlködős izzadtságszagú akarás nélkül, a saját tempójában, medrében és keretei között, amire a lelkünk éppen akkor, éppen ott igent mondott.. nem minősítve, megítélve, felcímkézve, beskatulyázva, hanem csak szeretettel nézve.. egyik kedves volt főnökömmel volt egy hosszabb interjú 5-6 éve egy menedzser magazinban, ahol azt nyilatkozta, hogy “a bizalom működteti” az általa irányított szervezetet és azért hatékony, mert ő bízik mindenkiben, hogy az emberei tudják és teszik is a dolgukat legjobb tudásuk szerint.. nagyon tetszett a megfogalmazása és tényleg ilyen is volt, szabad kezet és játékteret biztosított, és ettől valóban működött a történet.. bízni kell abban, hogy a másik tudja, hogy neki mi a legjobb, hiszen ki más tudhatná jobban? ebben kísérni nagyon óvatosan és finoman, szeretettel.. a coachingban ezt hívjuk úgy a nagy guruk után szabadon: dancing with the moment, ahogy légiesen, szinte észrevétlenül táncolsz a kliens mellet és kíséred őt mozdulataiban, minden rezdüléseddel, idegszáladdal összpontosítva biztosítod neki a terepet saját maga kibontakoztatásához, teljesebb megéléséhez..