a végzet bábjátéka..

ezen a címen adták ki először az egyik kedvenc könyvemet Huxley-tól.. sokat sejtető cím és az egyik örök dilemma, mennyire vagyunk urai a saját életünknek, mennyire befolyásolja sorsunkat a végzet, hol van a szabad akarat határa?! ha jobban belegondolunk, akkor nagyjából semennyire sem uraljuk életünket.. csomó olyan dolog határozza meg a mindennapjainkat, amire semmilyen hatással sem bírunk.. nem vagyunk urai az időjárásnak, a minket körülvevő környezetnek, történések nagy részének, emberek reakcióinak.. van bennünk törekvés arra, hogy mindent kontrolláljunk, de összességében vajmi kevés hatásunk van a lejátszódó eseményekre.. leginkább azon tudunk dolgozni, hogy az érzékeléseink, megéléseink miként befolyásolják saját világunkat?

amikor 5 éve az USA-ban csináltam a jógaoktató képzést, a napnak két fix pontja volt, a reggeli és az esti gyakorlás.. hogy a kettő között, vagy utána mi történik, mindig meglepetés volt.. sosem lehetett tudni, hogy éppen anatómia vizsgára készüljünk, vagy netán Krisna életéről nézünk majd a ’70-es évekből ránk maradt pszichedelikus bollywood movie-t vágatlan verzióban, esetleg demonstrálni kell vizsgatanításhoz, vagy jógafilozófiai fejtegetésekben lesz részünk? érdekes volt látni, ahogy a nyugati világban szocializálódott emberek, köztük jómagam is próbálják kezelni ezt a fajta bizonytalanságot..

hozzá vagyunk szokva, hogy van egy napi rutinunk, időbeosztásunk, iskolai órarend, munkamegbeszélések, egyéb teendők, amit nagyjából jól be tudunk határolni és ezek szerint a menetrendek szerint éljük a hétköznapjainkat, ezért egy ilyen fokú hirtelen és éles váltás, a ‘fogalmam sincs, mire készüljek’-típusú bizonytalanság elég nehezen volt kezelhető első nekifutásra, még nekem is, aki egyébként hozzászokott a több év hivatásszerű emberekkel való foglalkozás után, hogy ez bizony nem úgy megy, mint a matekban, hogy 2×2 mindig négy, hanem az emberek a nagykönyvben megírtaktól eltérően, jó szokásuk szerint rendszeresen meggondolják magukat, felülírják az eredetileg megbeszélteket és folyamatos az újratervezés, nincs kiszámíthatóság..

a kedélyek lecsillapítására a tanárok csak annyit mondtak: Trust the process! – bízz a folyamatban.. ezen az ember első körben leginkább felkapja a vizet, hiszen a ‘mi lesz a délelőtti program?’ -jellegű egzakt kérdésekre konkrét választ várunk, nem pedig egy ilyen nesze semmi, fogd meg jól típusú általános maszlagot.. aztán amikor huszadszorra is ez a válasz érkezik, szépen jön a beletörődés és az automatikus ismétlés, oké tudom, Trust the process.. ezt tapasztalat szerint addig-addig hajtogatja az ember, amíg végül már nincs kérdése, csak tudja, hogy bármi jöhet, úgyis megállja a helyét, mert meg tudta állni eddig is, anélkül, hogy tudta volna, pontosan mi vár rá..

a controll-freak nyugati neveltetésből baromi nehéz elengedni azt az érzést, hogy mindenhatóak vagyunk és mi kormányozzuk saját életünket a kockázatok maximális minimalizálásával, miközben a valóságban nem ez a helyzet.. tulajdonképpen végtelenül kicsi hatással vagyunk a saját életünkre is, nemhogy máséra, aprócska porszemek vagyunk a gépezetben.. ha sikerül ezt mégis elérni, hogy elengedjük a mindenhatóság illúzióját, akkor valami ősbizalom járja át az embert, hiszen minden úgy van jól, ahogy van, még ha adott pillanatban nem is látjuk a miérteket és az ok-okozati összefüggéseket, de valahol értünk és a fejlődésünkért, tapasztalásainkért dolgozik a Zuniverzum folyamatosan..

szóval elengedés, egyik oldalról a kontroll illúziójának elengedése, ami amúgy sem volt a mienk igazán soha, csak látszatként gondoltuk úgy, hogy a kezünkben van, mi mondjuk ki a végső szót.. a másik oldalon pedig a hit, FAITH = Finally Allow It To Happen – végül hagyni megtörténni a dolgokat.. van olyan, hogy görcsösen ragaszkodunk bizonyos kapaszkodókhoz, leginkább félünk a stabilitás illúziójának elvesztésétől, miközben nagyban korlátoznak minket a kiteljesedésben, de nehéz a megszokásokat sutba dobni és új útra indulni, elengedni a horgonyt, a lehúzó ballasztot, amire már nincs szükségünk és hagyni, hogy magával vigyen minket az ár újabb, szebb vizekre..

néha persze nagyon nehéz hinni, ahogy Pilinszky fogalmazott, a hitetleneknek is szembe kell nézni a hit kérdésével, nem léphetnek át rajta, és a hívőknek is megvannak a maguk kételyei, a nehéz órákban ezek a dilemmák hatványozottan előtérbe kerülnek.. erős hit kell hozzá, hogy tudjuk, az erők értünk dolgoznak és van egy nálunk hatalmasabb, felsőbb mozgatórugó, kinek a sors, kinek karma, vagy hívjuk bárhogy, ami terel minket új irányokba.. persze van szabad akarat és hosszasan lehetne filozofálgatni, hogy meddig terjed, ahányan vagyunk, annyi válaszunk van a kérdésre.. de van abban valami őrületes lelki béke, amikor az ember el tudja engedni az örökös irányítás illúzióját és inkább azon dolgozik, arra figyel, hogyan reagál, viszonyul az őt ért ingerekre..

ahogy a nagyok is mondták: “Uram, adj Erőt, hogy megváltoztassam a megváltoztathatót, Türelmet, hogy elviseljem a megváltoztathatatlant, Bölcsességet, hogy megkülönböztessem a kettőt!” (Marcus Aurelius)

Levinek sok szeretettel