jobb félni, mint megijedni, tartja a közmondás.. régóta gondolkozom ezen, vajon valóban így lenne? szerintem nem.. nyelvi tagozatosként az etimológia valahogy mindig is közel állt a szívemhez, ahogy a szimbolika is, szeretek játszani a szavakkal, használni a magyar nyelv változatos képi kifejező világát, az árnyalatnyi különbségeket.. a félni ige nyelvünkben ősi, urali eredetű, mint ahogy a legtöbb alapszavunk (lásd.: vér, víz, tűz, etc.), vagy zsigeri érzéseink megnyilatkozása, de a fél szótő főnévként is értelmezhető egészen véletlenül, hogy valami nem egész, valami nem teljes, valamiből hiány van.. az érzést ismerve leginkább biztonságból..
tranzakcióanalitikus (TA) megközelítésben 4 autentikus vagy alapérzelem létezik, ezek egyike a félelem, amit veszélyhelyzet esetén érzünk.. a TA megközelítésében az megfelelő ingerre, jelen esetben fenyegetettségre, veszélyre adott félelmi reakció teljesen normális és megjelenése kielégülést és érzelmi feloldódást ad.. a problémák ott kezdődnek, amikor nem a megfelelő ingerre, vagy nem a megfelelő választ adjuk..
nemrég hallgattam egy érdekes előadás-sorozatot, ahol az egyik alkalmat kifejezetten a fél-elemnek dedikálta az előadó, Bóna László homeopata, és azt vizsgálta, hogyan válhat egy-egy érzelem dominánssá egy életútban, hogyan uralja és határozza meg születésünktől kezdve egész életünket? mivel TA-s vizsgálódásaim kapcsán jól látom a nem jól megélt félelem hatását, személyes érintettségem révén és a környezetemben élőkön is gyakran látom az erős szorongás jeleit, így izgatottan hallgattam az előadást a jelenségről..
először az érzelmi reakció dinamikája volt a vizsgálat tárgya, hogyan is működik a jelenség? nagyon hasonlít a dühre, csak épp fordított irányú a folyamat.. míg a dühnél van egy extrém kitörés és agresszív reakció az ingerre, majd utána egy csitulásos, visszahúzódó fázis, addig a félelemnél ez fordítva működik, van egy kezdeti megszeppenés és visszahúzódás, majd amikor a feszültség már elviselhetetlenné válik, akkor kirobban, kitör az addig elnyomott energia..
a jelenséget két részre bontotta Bóna, egyrészt a szorongásra, amely a dinamika visszahúzódó, befelé forduló része, ami folyamatosan jelen van és ha úgy tetszik, a krónikus betegségek előidézője, illetve a félelmet, amely a düh és a kitörés részhez köthető leginkább és a fellángolásokat, akut megbetegedéseket okozza.. alapvetően tehát van egy folyamatos, krónikus szorongásunk, visszahúzódásunk, amit egy adott akut ijedtség (ránk ugat egy kutya, meglátunk egy pókot) beindít és robbanásig visz..
de miben is gyökerezik ez a mindent meghatározó és sokszor felülíró alapszorongás? a félénk/szorongó ember őstraumája, hogy gyerekkorában cserben hagyták, nem védték meg.. nagyon korai gyerekkorban abba nevelődik bele, hogy kizárólag rajta múlik életben maradása, a szülők inkompetensek, nem tudják megvédeni, ha baj van és még isten is detronizálva van, ő sem tud segíteni, ha valami igazán fáj, akkor nincs védelem, nincs megoldás..
nem védenek meg vs. cserben hagynak, ez a két helyzet teljesen más.. ha arról beszélünk, hogy valaki nem véd meg, akkor akut traumáról beszélünk, amire ha akut dühvel válaszolunk és adunk rá egy egyszeri, azonnali reakciót, kiegyenlítődik a mérleg és helyreáll az érzelmi rend.. ha ez rendszeressé válik és mindig minden szituációban ismétlődik, az érzés és megélés cserbenhagyássá alakul át.. életünk traumáit nem a nagy traumatikus események okozzák, olyankor ugyanis extrém nagy ingerre van egy extrém nagy válaszreakció, összeomlás, gyászfolyamat, amitől a nagy traumák okozta feszültségek végül feloldódnak, megdolgozódnak..
a szorongásainkat nem a nagy traumáink határozzák meg, nem az, hogy hány fontos szerettünket veszítettük el, hányszor építettük újra egzisztenciánkat, hányszor épültünk fel komoly betegségekből, hanem szorongásunkat az befolyásolja, hogy milyen a cserbenhagyási őstraumánk.. a folyamatos, apró cserbenhagyások, amikor nem kaptunk segítséget, amikor Mi nem számítottunk, amikor figyelmen kívül hagytak minket és érdekeinket, szükségleteinket a döntéseknél, amikor az fontosabb volt, mit szólnak mások, mint hogy nekünk mi a jó, mind-mind olyan szituációk, amik a cserbenhagyásunkról árulkodnak..
a szorongás tipikus gyerekkori tünetei: bepisilés, körömrágás, bőrtépkedés, éjszakai rémálmok, hirtelen felriadások, emésztési zavarok, széklettartási nehézségek, a gyerekek nem akarnak elaludni, hogy ne kerülhessenek kontrollálatlan állapotba -> ez a pánikbetegség előszobája..
a szorongással küzdők alapvető bizalmatlansággal vannak a világban, csak az működik, amit én csinálok meg, nem bízhatok a szülőkben, nincs isten, nincs senki, aki megvédene, ergo nekem kell magamat megvédeni, nekem kell mindent megcsinálni, mindig mindenről gondoskodni.. körülvesz egy teljes létbizonytalanság, cserben vagyok hagyva magamra, de legalább én ura vagyok a helyzetnek, meg tudom védeni magamat, mindenható vagyok, mindent kontrollálok, ez az ú.n. narcisztikus omnipotencia, ami a szenvedélybetegségek ideális táptalaja..
amikor a ’controll-freak’ szerepből kizökkent az élet és rádöbbenünk, hogy mégsem minden helyzetnek vagyunk urai, abból jön a pánik-roham, hogy akkor ezt most ki fogja megoldani??? ősbizalom már régesrég nincsen, a világba vetett hit megingot már emberemlékezet előtt..
tehát a szorongásban a változtatástól való félelem adja a hullám-dinamika egyik részét, az összehúzódás, befelé fordulás állapotát erősíti fel, ami segít abban, hogy amolyan ragasztóként összekapja, összerántsa életünket, a káoszból konkrét formát teremtsen, magunkhoz kössön.. a félelemnek tehát van egy pozitív funkciója is életünkben, összetartó erőként használjuk legtöbben, minél jobban félünk, annál rendezettebb, kiszámíthatóbb, kontroll alatt tartott életet élünk, ami azonban automatikusan a hibák felnagyítódását, a hibákra való kihegyezettséget eredményezi.. a félelemben maradni tehát egy biztonságos rend és kontroll lesz, de ugyanakkor a fájdalmak is felnagyítódnak, és ezzel párhuzamosan kevesebb helye marad a játékosságnak, életnek.. a cserbenhagyás tehát egy félelmekben, szorongásban eltelt életet eredményez..
a kognitív pszichológia megközelítése szerint félelmeink alapvetően egy hamis percepcióból, érzékelésből erednek, valamilyen ismeretlen jelentőségét, tulajdonságát túldimenzionáljuk, ezért ezt az ismeretlent ismertté kell tenni és a rossz beidegződést pozitív imaginációra cserélni.. így ugyan megszüntethetőek bizonyos konkrét félelmek, megbarátkozhatunk a pókokkal, hüllőkkel, de az alapvető szorongásból fakadóan könnyen találunk magunknak újabb tárgyat a félelemhez.. Bóna ezzel szemben arról beszélt, hogy mindig lesz egy határ és mindig lesznek ismeretlen területek, így nem az a kérdés, hogyan tudjuk megszüntetni az irracionalitásban, ismeretlenben rejlő fenyegetést, hanem sokkal inkább az, hogy hogyan tudunk együtt élni azzal a ténnyel, hogy elfogadjuk, hogy ismeretlen márpedig mindig lesz? a félelem ily módon tulajdonképpen ragaszt az ismerthez és megmutatja, hol van az ismeretlen, a határ.. a félelem tárgya megtestesíti az irracionalitást, ahol egyedül vagyunk, magunkra hagyatva, még isten sincsen, totális a cserbenhagyottság érzése..
a fóbiákkal kapcsolatosan mesélt még pár gondolatot, ahol a fóbia tárgya tulajdonképpen lehetővé teszi, hogy a folyamatos szorongásunkat projektáljuk félelembe egy konkrét megjelenés/tárgy segítségével.. tehát a fóbiáknak köszönhetően a krónikus szorongást félelemre váltjuk, így a hétköznapokat tudjuk bizonyos korlátozások mellett viszonylag biztonságosan élni (pl.: kerüljük az egér-gyanús helyek környékét).. férfiak esetében sokkal gyakoribbak a szociális fóbiák, kerülik azokat a helyzeteket, ahol bármilyen kasztrációs-típusú félelemmel találkozhatnak, ahol „töketlennek” tűnhetnek, tehetetlenek lehetnek.. nőknél a behatolás-típusú félelem a gyakoribb, ismeretlen magáévá teszi őket..
összességében tehát a túlzott szorongás bezár minket, elszigetel a világtól és önmagunk megélésétől, így félni egészen biztosan nem jobb, mint megijedni.. szorongás és a félelem feloldására az őstraumát, a cserbenhagyást kell orvosolni, ha kialakítunk szeretetteljes kapcsolatokat, ahol elfogadnak minket, mellettünk állnak a hétköznapokban, biztonságot nyújtanak és megélhetjük az érzést, hogy nem vagyunk magunkra hagyva, enyhíti szorongásunkat és belső félelmeinket.. illetve ügyelnünk kell arra, hogy meglegyen a jelenség hullám természete, ne tolódjon el a folyamat kizárólag a visszahúzódás, bezárkózás irányába, merjünk nyitni az ismeretlenre, a világra..
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: