pár napja egy ismerős lány kitett egy cikket egy fiúról, aki csodás átalakuláson ment keresztül és szisztematikus életmódváltással felül emelkedett túlsúlyán.. a fiú úgy fogalmazott, hogy „személyiségfejlődött”, mert hogy úgy kezdett bele a sportolásba, diétázásba, hogy ő márpedig nem akar kövér lenni, fejben eldöntötte és pont.. vizionálta az egészséges, sportos dokkmunkás-felsőtestes én-képét, amit lám-lám erős akarattal el is ért, mert hát ha fejben bemantrázod magadnak és megvalósítod mindazt, az már személyiségfejlődés is egyben.. van egy rossz hírem, sajnos NEM ez a helyzet.. a kontroll távolról sem egyenlő a személyiségfejlődéssel.. a kontroll-mánia a szorongás legbiztosabb jele..
félreértések elkerülése végett, nem lebecsülni szeretném a fiatalember erőfeszítéseit, mert a kitartása és tenni akarása maximálisan becsülendő, csak erős fogalmi zavarban van.. a személyiségfejlődés valahol egész máshol kezdődik.. el lehet határozni természetesen, hogy mától nem eszem csokit/fehér kenyeret/lisztet/miegymást, minden nap elmegyek mozogni és ha az ember kitartó, akkor meglesz az eredménye egy egészségesebb élet formájában.. azt is be lehet szuggerálni magunknak, hogy mi már nem vagyunk ’kövér gyerekek’, jellemzően ott kezdődik ez a folyamat, amikor a kaját drognak használjuk, mert óvodában kb. ez az egyetlen elérhető örömforrás és próbáljuk vele pótolni a meg nem kapott szeretetet, figyelmet, átmenetileg tompítva a fájdalmunkat a pillanatnyi endorfin-fröccsel.. és ha erősen hiszünk a vonzás törvényében és egyéb ezoterikus tanokban, akkor a végén valóban elhisszük magunknak, hogy már nem vagyunk kövérek, és erre a tükör egy életmódváltó-projekt kapcsán jó esetben rá is erősít.. eddig tiszta sor, jó úton járunk, minden szép és jó..
és itt jön legtöbbször a csapda.. mert lehet életmódot váltani, sőt, nincs abban semmi rossz, ha ember odafigyel az egészségére, csak legtöbbször itt nem pusztán erről van szó.. az emberi elme félelmetesen hatásos önámító trükkökre és öncsalásokra képes, így ha a fizikai átváltozás nem párosul valódi személyiség fejlődéssel, akkor ez a belső félelmek és szorongások újra keretezése lesz csupán, egyik függőségből a másikba.. eddig a saját túlsúlyosságunk miatt volt szégyenérzetünk és félelmünk, most majd attól fogunk rettegni, hogy megőrizzük tökéletes testünket és vissza ne essünk.. ergo nem az éppen aktuális fizikai burkunkkal sikerült kibékülnünk, hanem más irányból ugyan, de ismét a burok adja majd rettegésünk tárgyát, csöbörből vödörbe..
de ez kezdetben általában fel sem tűnik, mert élvezzük a mesés átváltozásból eredő pozitív visszajelzéseket és büszkék vagyunk a teljesítményünkre, hogy mi bizony szigorú kontroll alatt tartunk mindent, a magunk urai vagyunk, hatalmunk van a saját testünk felett, mert fejben eldöntöttük, mienk a világ, legalábbis ebbe az illúzióba ringatjuk magunkat.. csak ez a tévképzet gyorsan megbukik és felszínre kerülnek az addig látensen, színfalak mögött megbújó félelmeink, amikor az első komolyabb sérülésünk miatt mondjuk hetekre fotelbe kényszerülünk és ki kell hagynunk az edzést bármilyen okból.. jó narkós módjára, akitől most a napi edzés-adagját vonják meg a korábbi nassolás és jutalomfalat helyett megkezdődik a remegés a lábban és automatikusan újra indul a szorongás a lehetséges plusz kilók megjelenésétől.. ott vagyunk ismét a régi, jól ismert kályhánknál..
hogy mi a szorongás? egy erős, konkrétan semmihez nem kapcsolódó, megmagyarázhatatlan belső félelem, ami jellemzően azért alakul ki, mert a gyerekkori alapmegélésünk az, hogy a világ nem biztonságos hely számunkra, ezt sugallja akár csak tudat alatt, látensen vagy jóval explicitebb módon a családi környezet.. mindez amíg nagyjából jól vagyunk nem is feltétlenül jelenik meg, de a felfokozott és stresszes szituációkban az ebből adódó megmagyarázhatatlan halálfélelem aktiválódik bennünk automatikusan.. azzal, hogy a környező világot megpróbáljuk kiszámíthatóvá és kontrollálhatóvá tenni, ezt az alapvető félelmünket próbáljuk eliminálni.. ha a magam ura vagyok és az én játékszabályaim szerint működik a saját kis rendszerem, akkor én irányítok, és nem kell aggódnom, hogy mások beleköpnek a levesembe, minden úgy lesz, ahogy nekem jó..
szerencsére a Zélet ennél jóval izgisebb és a kozmikus vicc gyakran utoléri a halandó embert, hogy csakazértis megmutassa, vannak még meglepetések és csodák, az egyensúlyi állapot nagyon törékeny és ritkán állandósul, a viharok csak úgy szabadon jönnek-mennek a biliben az ő kényük-kedvük szerint, nem a mi teremtő/bevonzó/kontrolláló gondolataink által..
a szorongásaink tompítására használt függőségeink megváltoztatása nem jelenti azt, hogy az alapvető személyiségünkben változás állt volna be, vagy bármit is megfejlődtünk volna, maximum egy számunkra kevésbé ártalmas és társadalmilag jobban elfogadott szenvedélyre, mint a sport vagy a munka cseréltük le az evést, ivást, minden mást.. ezért vagyok úgy a függésből való gyógyulásnál is, hogy összességében nekem nem az absztinencia jelenti a gyógyulást, ami ugyanúgy egy erős ellenpont és ugyanolyan kontroll állapot, nyilván bizonyos szereknél ez az első lépés a gyógyulás felé és fontos a tiszta tudatállapot, hogy az ember megkezdhesse a terápiát, a tudatos munkát, de összességében azt tekintem igazi gyógyulásnak, ha a felismerést követően egy egészséges viszonyt, fogyasztói attitűdöt tud az ember kialakítani a ’szorongásoldójával’, és már nem a félelmei tompítására használja a szert vagy a tevékenységet, hanem mert éppen az a kis mennyiség neki ott és akkor jól esik és minőségileg javítja a közérzetét..
nagyon nehéz a szorongásból-függőségből kijönni, valószínűleg sosem lehet igazán kinőni, ha ez a meghatározó alapélményünk a Zélettel kapcsolatosan, de ha az ember figyelgeti magát, tisztában van a folyamataival és a világra adott reakcióival, akkor lehet vele érdemben dolgozni és egy idő után sokkal nagyobb inger kell az aktiválódásához, illetve gyorsabban rajta kapja magát az ember, ha rátörnek az irracionális félelmek.. a személyiségfejlődés tehát nem ott kezdődik, hogy látszólag kontrollálom a Zéletemet, hanem ott, hogy nincs szükségem a kontrollra, mert elhiszem, hogy a sors útjai ugyan kifürkészhetetlenek, de tulajdonképpen minden abba az irányba hat a Zuniverzumban, hogy megfejlődhessem, amit nekem meg kell és alapvetően az égiek vigyáznak rám, jó kezekben vagyok azt kapom, amire valóban szükségem van..
és egy régi kedvenc a témában, a blog ’címadójának’ tollából, mert nekem ez a félelmekről is szól, nem csak a vágyakról:
Weöres Sándor: A vágyak idomítása
Ne mondj le semmiről: mert ki amiről lemondott, abban elszáradt. De kívánságaid rabja se legyél.
Visszafojtott szenvedélyekkel vánszorogni éppoly keserves, mint szabadjára eresztett szenvedélyek közt morzsolódni.
Ha vágyaidat kényezteted: párzanak és fiadzanak. Ha vágyaidat megölöd: kísértetként visszajárnak. Ha vágyaidat megszelídíted: igába foghatod őket és sárkányokkal szánthatsz és vethetsz, mint a tökéletes hatalom maga.
Legtöbb ember, ha véletlenül megpillantja saját mélységének valamely szörnyetegét, irtózattal visszalöki a homályba; ezentúl a szörny még-nyugtalanabb és lassanként megrepeszti a falat. Ha meglátod egyik-másik szörnyedet, ne irtózz és ne ijedj és ne hazudj önmagadnak, inkább örülj, hogy felismerted; gondozd, mert könnyen szelidül és derék háziállat lesz belőle.
Jó és rossz tulajdonságaid alapjában véve nincsenek. Ápolt tulajdonságaid jók; becézett, vagy elhanyagolt tulajdonságaid rosszak.
Te hogy állsz a kontrollal, kedves Olvasóm?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: