Szeretem József Attila verseit, képi világát és mondanivalóját.. ez egy szívemnek különösen kedves sor, mert a kapcsolódásról és annak fontosságáról szól.. hogy persze az ember figyel befelé, kutatja a bugyrokat, mélyésgeket, de tulajdonképpen megfejlődni, felülírni a régi dinamikát csak mással együtt lehet, egyedül nem.. a ’más’ lehet terapeuta vagy egyéb közeli hozzátartozó, de ahogy egy kedves mesterem mondta, a legnagyobb ajándék és tükör, amit kaphatsz a Zélettől, az a párkapcsolat.. ott tud lenni elég közelség, intimitás, lelki meztelenség, megérintődés, ami aztán közelebb visz saját magunkhoz, ha benne tudunk lenni őszintén, bírjuk minden feszültségét, fájdalmát, örömét..
Az év végével szomorú és fájdalmas búcsút kellett vennem a férfitól, akivel sok nagy esőben mentünk együtt haza, megéltünk rengeteg mindent közösen, millió szép emlék köt össze minket, a szívemben lakik, de az utolsó negyed év harcai végül bedarálták a közös Mi-t.. valami történt vele és minden erejével próbált ellökni magától.. nehezen mondok le a másikról, nem félek se a mélységtől, se a fájdalomtól és tapasztalatom szerint nagyon is működik a svéd mondás, miszerint ’akkor szeress a legjobban, amikor legkevésbé érdemlem meg’.. tudtam, hogy nagyon nagy baj van, és eszem ágában sem volt magára hagyni vele, ahogy korábban is megtartottam nehéz helyzetekben.. de aztán addig taposott, míg nem bírtam tovább a bántást.. legyen meg az Ő akarata.. amikor jobban szereted, mint bárkit, csak Ő nem bír a szeretetben lenni, nem hiszi el, hogy megérdemli.. ismerős történet.. fáj nagyon..
szoktattam szívemet a csendhez.. nehéz volt, heteket sírtam végig, nem tudtam mit kezdeni a hiánnyal, nem találtam a helyem.. majd derült égből a villámként egyszer csak a forgószél hozott egy új embert.. impulzívat, érdekeset, felkavarót.. nem is tudtam hova tenni hirtelen, gyász volt bennem rengeteg fájdalommal, veszteséggel.. a hirtelenség elragadott néhány napra a nehézből, de aztán a fájdalom egyik pillanatról a másikra visszarántott a mélybe, ezzel az új férfit is lerángatva a rózsaszín felhőkből a saját kis poklomba, a való világba.. bekapcsolt a védelmi rendszere, megijedt tőlem és a távolság folyamatosan nőtt, míg a végén már egyáltalán nem tudtunk közel lenni, kapcsolódni..
Ő száműzte magát a piramis csúcsára és a magaslati ritka levegőnek köszönhetően az én 3d-s földi valóságban játszódó életemből mit sem érzékelt.. hiába jöttem vissza viszonylag gyorsan az alvilágból és stabilizáltam a saját lelkemet, lettem nyitott az újra, rá, Ő képtelen volt lemászni a magaslatokból.. mindenféle elméleteket gyártott rólam, ha mondtam valamit, meg sem hallotta, vagy nem akart róla tudomást venni, projekció projekció hátán.. hogy ne kelljen kapcsolódni és megérintődni, inkább tudatosból elzárta magát az egésztől..
Értem én, hogy a kapcsolódás azt jelenti, hogy az ember megnyitja magát a másiknak és az veszélyes, mert nem lehet tudni, a másik ezzel mit kezd majd? Mit szól ahhoz, amit lát? Tud-e vele bármit kezdeni? Aki közel van, könnyedén okoz fájdalmat akaratlanul is és ezek ’veszélyes’ dolgok.. szeretetben lenni azt is jelenti, hogy nem akarok kontrollálni dolgokat, mert a kontroll a szorongásról szól.. bízom a másikban, a világban, magamban.. tudatos buddhistából Ő azt mondta, minden a tudatunk kivetülése.. sajnos én nem értek a buddhizmushoz, sőt a többi valláshoz sem túlságosan, de a jógaoktató képzésen pont azt tanultam, tapasztaltam, hogy tulajdonképpen vajmi apró hatással vagyunk a világra és a saját életünkre.. nyilván ez a szorongó én-részemnek nem volt jó hír, de megtapasztalhattam azt, hogy bízzak a Zéletben, mert minden úgy van jól, ahogy van és csak annyit fogok kapni, amivel el is bírok, még ha nem is mindig látom a fényt a Zalagút végén, de ott van az..
a FAITH (hit) = Finally Allow It To Happen (hagyd, hogy megtörténjen), hogy sokszor arra van a legnagyobb szükségünk, ami ellen kézzel-lábbal tiltakozunk és annak ellenére, hogy.. néha igenis venni kell egy nagy levegőt és bele kell menni ’kellemetlen’ helyzetekbe, amik kimozdítanak a komfort zónából, a kitaposott, unalomig ismert ösvényről, mert bár közhelyes, de a csodák ott történnek.. a penge élen táncolás közben a feszültségében az érzékszervek kiélesednek, tisztábban látjuk, halljuk, érzékeljük a másikat, nem tompítja a lustaság fátyla a tapasztalásokat..
De szeretetben lenni ’veszélyes’, mert nem úszható meg egy esetleges sérülés, ahogy nem úszható meg a kapcsolódás, nem úszható meg a kölcsönös bizalom, nem úszható meg a másik elfogadása, nem úszható meg a másikra való odafigyelés, nem úszható meg a törődés, nem úszható meg az együttérzés, nem úszható meg a felelősség és nem úszható meg a közelség, az intimitás, a lelki meztelenség sem.. ehhez képest bezárkózni az elefántcsont toronyba és fejben gyártani mindenféle koncepciókat a másikról és magunkról sokkal egyszerűbb.. kevésbé életveszélyes, csak éppen semmi köze a valósághoz, de abban benne lenni kevesek kiváltsága.. tükör által homályosan..
Az elzárkózás és a visszautasítás persze visszavitt a már jól ismert kis poklomhoz, regrediáltam a gyerekkori alaptraumámhoz, hogy nem vagyok szerethető, nem vagyok elég jó már megint.. mivel a külvilágból ez jött az anyatejjel, annyira magamévá tettem az ideát öntudatlanul is, hogy ezt igaznak hittem, és én is tudtam saját magamat válogatott módokon bántani.. miért vagyok már megint a kályhánál??? Hogy kerültem ide? A párkapcsolti tükör megint hozta a bántalmazást és a nem vagyok szerethető érzését.. intenzíven újra éltem mindent megint.. az év végét és a tiszavirág életű tündérmesét egyszerre..
Ősz óta öreg diákként segítek Krisztinek kinevelni a terapeuták újabb nemzedékét, Kriszti tanít, mi meg visszük támasztéknak a saját puttonyunkat, tapasztalatainkat, jó újra benne lenni ebben a folyamatban.. ott aztán a március eleji hétvégén jött a válasz.. hogy a visszautasítás valahol arról is szól, hogy az irány nem jó nekünk.. és ez tulajdonképpen jobb, mintha a számunkra rossz utat választjuk ’akarom’-ból, mert az a sorsunkkal való szembemenés, amiért mindig nagy árat kell fizetni.. mindkét férfi lehetett volna a Férfi, megvannak bennük a kvalitások, csak a kapcsolódás, szeretetben levés sajnos magas labdának bizonyult.. nem hibáztatm őket, én sem tudtam mit kezdeni ezzel sokáig, de ettől még veszteség érzésem van..
https://www.youtube.com/watch?v=stBJxSwKiao
Mert semmi más nem gyógyítja a lelki sebeket, mint a valódi kapcsolódás egy tökéletlen másikkal, még ha ez a világ legfélelmetesebb dolga is, csak ez visz a szeretetbe, elfogadásba..
Hékásnak és klassz Krisznek sok szeretettel..
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: